Másutt terhesség terhesgondozás Angi Vera

A terhességem 16. hetében, júniusban, New Yorkból Budapestre mentem a két nagylányommal tíz hétre.  Ezt az utat azóta megcsináljuk évente, hogy az Egyesült Államokba költöztünk 2010-ben.  Amíg Londonban éltünk, megvolt a lehetőségünk, hogy évente többször rövidebb időkre Magyarországra látogassunk, de most ez persze már nem lehetséges. Az előző két terhességem alatt ezért nem volt szerencsém a magyar terhesgondozás bármilyen formáját megtapasztalni, és ezt most bepótoltam.   Nemrégen elgondolkodtam azon, hogy az elmúlt hét évben nagyon sokféle szakembernél voltam terhesen, és ezek a tapasztalatok milyen nagyban különböznek egymástól. Szeretném megosztani pár személyes benyomásomat az általam megtapasztalt terhesgondozásokról. Volt köztük angol állami (National Health Service avagy NHS); angol privát, szülésznők (midwife) által fenntartott; angol privát, orvos által szabályzott; amerikai, orvos által irányított; és magyar, választott orvos által irányított terhesgondozás.

Amikor 2007-ben először teherbe estem Londonban, mint minden más nő Angliában, azonnal a helyi körzeti orvosi rendelőbe mentem, ahol az orvossal közöltem a terhességem tényét. Az doki annyit tett, hogy felvette az adataimat, bejegyezte a szükséges dátumokat a számítógépébe, és beutalt az NHS midwife-hoz a terhességem 12. hetére.(Mostantól a “midwife” szót fogom használni azoknak a személyeknek a leírására, akik az UK-ban a kompikációmentes terhesség és szülés esetén a kismamákat ellátják, a szüléseket levezetik, az újszülötteket vizsgálják, és ellátásukban segítenek.  Szerepkörük jóval túlmegy a magyar szülésznőkén. Egy 4 éves szakdiploma és sok éves kötelező gyakorlat eredményeképpen a magyar védőnő, ápolónő, szülésznő és szülészorvos kombinációja egy midwife, aki végezhet gátmetszést, adhat be újszülöttnek oltást és felelős az egész terhesellátásért, ha nincsen komplikáció.)

Angliában a 12. terhességi hét előtt egyszerűen nem foglalkoznak a kismamákkal, nincsen semmiféle vizsgálat (a körzeti doki még egy pisilős tesztet sem csinált) vagy ultrahang. Természetesen ezeket privát úton nagyon könnyen el lehet érni megfizethető áron, de akárcsak az NHS, az emberek nagy része ennek nem látja értelmét. Én, magyar születésű, elsőgyerekes kismamaként úgy éreztem, hogy nem akarok a 12. hétig várni, így a 8. héten befizettünk egy privát ultrahangra, hogy magunkat megnyugtassuk. Már akkor tudtuk, hogy privát úton fogok szülni, a biztosításunknak köszönhetően, ezért elkezdtünk kórházat keresni. Több kórház meglátogatása után a Portland Hospitalra esett a választás, többek között azért, mert ott volt egy privát terhesellátási rendszer, ami nekem nagyon imponált. A “Midwife Led Care” a Portlandban úgy működik, hogy egy csoportnyi midwife kezelése alatt áll a kismama. Ha a terhes nő megfelel a programba való felvétel feltételeinek (amik nagyon pontosan meg vannak szabva, kizáró ok többek között az ikerterhesség, a kóros soványság vagy túlsúly, komolyabb betegségek, előző császármetszés), akkor a 12. héttől egészen a szülésig a midwife csoport felelős minden vizsgálatért és beszélgetésért, a vérvételek és ultrahangok kivételével (ezek az épületen belül máshol történnek). A csoport minden tagja be van vonva, mert az időpontokat úgy adják ki, hogy a szülésig minden midwife a csoportból találkozzon a terhes nővel és személyes kapcsolatot alakítson ki vele.

A midwife-ok egy heti megbeszélésen, és egy számítógépes rendszerben megosztják a páciensek minden adatát, állapotát, komplikációit és haladását. Így a szüléskor mindenképpen egy olyan midwife az ügyeletes, aki jól ismeri a kismamát, és mindent, ami tudni kell róla. Ha bármiféle súlyos komplikáció lép fel a terhesség vagy a szülés alatt, akkor a kismama automatikusan az orvos vezette ellátásba kerül. Pár érdekesség, amit érdemes megjegyezni: a midwife-ok soha nem mérték meg a súlyomat, azt bemondásra elhitték az első alkalommal, és utána soha rá sem kérdeztek. Amikor erre rákérdeztem, azt mondták, ők pontosan meg tudnák mondani ránézésre, ha túl sokat, vagy túl keveset hízom, hiszen ez a szakterületük. Nagyon szerették centiméterrel méricskélni a hasamat, ezt minden látogatás alatt elvégezték, ugyanúgy, mint a magzati szívverés meghallgatását doplerral.  Hüvelyi vizsgálat soha nem volt.  Az időpontokat pontosan betartották, és egyszer sem kellett várnom 5 percnél többet.

A látogatásaim kb. 30-40 percig tartottak, és ennek nagy részét, minden percet, amit nem pohárba pisiléssel, vagy vizsgálattal töltöttünk, egy nagyon kényelmes heverőn ücsörögve beszélgettük át. A férjem teljes részvételét támogatták és gyakran bevonták a beszélgetésekbe. A hangulat olyan volt, mintha szerető nagynénimet látogattuk volna (még teával is kínáltak!), aki történetesen mindent tud a szülésről, a női testről, és a kisbabákról. Nem véletlen, hogy a mai napig kapcsolatban állok némelyik midwife-fal és időnként gyerek fényképeket küldözgetek nekik. Sajnos az első szülésem fél napos vajúdás után császármetszésben ért véget, egy olyan orvos végezte ezt el, akivel még soha nem találkoztam azelőtt. Ez teljes mértékben ez én hibám volt, mert bár kétszer lett volna alkalmam hozzá elmenni a “Midwife Led Care” keretében, én ezt nem tettem meg, vakon bízva abban, hogy erre nem lesz szükségem. A szülés alatti hirtelen komplikációk miatt az abban a hónapban a midwife-ok által használt ügyeletes orvos (akit havonta váltogatnak) vette át a szülésemet az utolsó percben.

A második terhességem alatt már nem mehettem vissza a szeretett midwife-okhoz.  A császármetszésem miatt muszáj volt a szülész-nőgyógyász által vezetett utat választanom ugyanabban a kórházban. Mivel ekkorra elköltöztünk, és a jó fél óra taxizásra laktunk (autónk továbbra sem volt), elhatároztam, hogy igénybe veszem a lakásunktól párszáz méterre levő NHS rendelő terhesgondozását is. Ennek egy másik oka az volt, hogy A Portland Kórházban nem szülhet senki a terhesség 32. hete előtt, mert nincsen lehetőségük nagyon kicsi koraszülöttek gondozására. Mivel ekkorra már 39 éves voltam, és parásabb is, mint 3 évvel azelőtt, szerettem volna minden eshetőségre felkészülni. Gondoltam, ha mentőt kell hívni egy koraszüléshez, legyen meg az NHS adatbázisban minden adat a terhességemről, és rólam. Az NHS rendelőt a 12. héttől a 20.-ig látogattam, ahol ugyancsak midwife-ok foglalkoznak a kismamákkal, de ezúttal futószalagon. A vizsgálati protokoll ugyanaz volt (pohárba pisilés, hasméricskélés, doppleres szívhang-hallgatás, a testsúly mérésének hiánya) de mindez szív, odafigyelés és beszélgetés nélkül. A midwife csak pár percet szánt rám alkalmanként, mindig máshoz kerültem magyarázat nélkül, és borzalmasan leterheltnek tűntek.

A vérvétel a rendelőn belül volt a laborban, és várakozni itt sem kellett, de a két ultrahang, amit igénybe vettem (a 12. heti és a 20. heti) a kerület másik felében, egy hírhedten lepukkant (bár azóta felújított) hatalmas kórház alagsorában volt. Itt több tucat kismamával osztottam meg az apró várót, ahonnan öt darab, gardróbszoba méretű ultrahangos vizsgálóban percek alatt zavarták le azt a két ultrahangot, amit a helyi NHS tröszt biztosít. Mindvégig fájdalmasan tisztában voltam azzal, hogy egy végletesen leterhelt rendszert veszek igénybe, bár teljesen legálisan (mint adófizető), de bűntudattal. Az utolsó cseppet a pohárban az hozta, amikor a 18. héten ocsúdtam fel, hogy még nincsen a 20. heti midwife látogatásomra időpontom és felhívtam a rendelőt. Már csak a terhességem 23. hetére tudtak volna időpontot adni, ezért 7 teljes hét telt volna el anélkül, hogy szakember lát. Ekkor végleg búcsút mondtam az NHS-nek, és a privát szülész-nőgyógyászra bíztam magam, akit már hetek óta amúgy is látogattam. Ő biztosított arról, hogy nála biztonságban leszek és nem lát koraszülésre utaló jelet. Mivel sok kismama barátom volt a környéken, akik velem egy időben, vagy közvetlenül utánam, a szülésig igénybe vették az NHS terhesellátást, pontosan tudom, hogy az ugyanúgy folytatódik a terhesség második felében. A híres brit hátradőlés egyik legnagyobb oka, hogy sajnos már nincsen sem idő, sem pénz a nagyszámú kismamára (akiknek nagy hányada friss bevándorló). Ezért máshol rutinnak számító vizsgálatok (mint pl. a koraterhességi ultrahang) elmaradnak, és bár a komplikációkat jól és profin kezelik, sajnos ezeket nem mindig sikerül időben elkapni.

Nagy-Britanniában az orvosokat nem doktornak, hanem “consultant”-nak, azaz konzultánsnak hívják. A sztetoszkópot hordozó, “fehér köpenyes félistenhez” szokott hazánkfia készüljön fel egy meglepetésre, ha privát brit orvoshoz ugrik be. A Portlandban a dokim egy középkorú, kiskosztümös, magas sarkús, elegáns nő volt, aki egy a kórház épületében lévő, heti 1-1 délutánra bérelt irodában fogadott, tölgyfa íróasztalnál, egy olyan helyiségben, ahol semmiféle orvosi eszköz nem volt látható, akár ügyvédi iroda is lehetett volna. A vizeletminta leadását, a vérnyomásmérést, és minden alkalommal a testsúlyom grammra lemérését már elvégezte kinn a laborban a nővérke, mire az orvosnő íróasztala elé ültem. Az adatokat egy kis cetlin kellett átadnom az orvosnőnek. Neki már csak a beszélgetés maradt, és egy diszkrét, zárt ajtó mögötti kis szobában a magzati szívhang meghallgatása. 

A hasam soha nem mérte le centivel, legnagyobb megdöbbenésemre, mert már kezdtem hozzászokni eme rituáléhoz.  A bugyimat nem kellett levennem nála sem, egyetlen egyszer sem. Viszont, nyilván privát mivolta miatt ő is maximálisan türelmes volt velem, sokat viccelődött. A pácienseket félóránkénti időpontokra hívta be, és ebben szinte csak a beszélgetős rész volt. Az NHS-szel ellentétben nála is szinte mindig párocskákat láttam várni, nem egyedülálló nőket. Tudta, hogy van biztosításom, ezért az általa legjobbnak tartott ultrahangos londoni magánrendelőbe utalt be és terheléses cukorra is. Ezt a Magyarországon természetesnek vett vizsgálatot sem az NHS, sem a Portland Kórház midwife-jai nem is említették eddig nekem. Összességében nagyon élveztem az ellátást, amit a doktornő nyújtott, úgy éreztem, hogy a hátradőlős brit hozzáállást kiválóan ötvözi az odafigyelősebb, kézfogósabb magyarral. Kár, hogy egy terhesség 28 héten át való követése, majd a szülés, nála megközelítőleg 2 millió magyar forintba kerül (ez csak az ő díja, nem a kórházé, vagy a laborvizsgálatoké, az mind külön van!), amit ugyan a mi biztosításunk a férjem révén teljesen kifizetett, de ezzel egy elhanyagolható kisebbség tagja voltam. Mindenki másnak, és az angol társadalom 99,9 százalékénak ez nagyon drága mulatság lenne.

Az amerikai terhesgondozásról a következő posztban írok.

Másutt

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?