Előrebocsátom, ki nem állhatom azokat a filmeket, ahol a főhősnő terhessége az apropó, hogy idegesítő jeleneteken át kalauzoljanak valami nyáltengeren át a végkifejlet felé.

Eliette Abecassis regényéből készült A legszebb dolog azonban teljesen más. Új élményt ad. Felejtsd el Hollywood képét a gyerekvállalásról. Rémy Bezancon filmjében megtalálod a valóságot. Vicces, kedves. Valóságos. Szókimondó. Szerethető.

Akinek van gyereke, biztos vagyok benne, hogy érteni és élvezni fogja. Finom humorral átszőtt jelenetei, jól komponált karakterei egy olyan kerek egésszé állnak össze, amit kár lenne kihagyni. Szinte mondhatnám, hogy kötelező mindazoknak, akik tudnak nevetni a szülővé/anyává válás nehézségein, és akik úgy érzik, mindez nem rózsaszín vattacukor (halljátok, Bezzeganyák?).

Adott egy fiatal szerelmespár és a – talán őrült – pillanat. Gyereket szeretnének. És lőn.

Louise Bourgoin (Barbara) nagyon jól alakítja az anyává váló nőt, akinek a szemszögéből bepillanthatunk egy átlagos terhes nő és újdonsült anya világába. „Most kilenc hónap totális boldogság következik – gondolja, majd a következő jelenetben a vécékagyló fölött görnyedve ad nyomatékot előbbi gondolatának.

Titkolni a terhességet. Anya, anyós, barátok. Az első ultrahang élménye, majd Barbara eszmélése: a Másik átvette felette az uralmat. És jönnek a zökkenők. Zűrös a szex (és egy ideig az is marad), elszigetelődik, ellógja a szülésfelkészítőket, vár és vár és vár. Aztán szül. „Miért nem volt senki sem, aki ezekre figyelmeztetett volna? Miért nem volt akár csak egyetlen ember is előtte, aki beszélt volna nekem mindezekről. Még a saját anyám sem…?”

Ám a szülés nem a befejezés. Kezdődik a java. Anya, anyós. Tanácsok. Szoptatás, vagy cumisüveg. Együttalvás. Kinyithatatlan babakocsi. Miért sír a baba? Egyedül, segítség nélkül, örökké kialvatlanul bolyong a napokon át, mint bármelyikünk. Rajongás és feltétlen szeretetet. Zord rettegés: mindjárt felébred és újra meg újra el kell neki énekelni a bugyuta dalokat. Időközben mint két kontinens, lassan távolodni kezdenek párjától Nicótól. Van megoldás? Van még szerelem, miután minden megváltozott?

Ajánlom mindenkinek, akinek van gyereke és szeretne könnyed kikapcsolódás közben szembesülni mindazzal, ami ezzel együtt jár. A film végig kedves humorral vezet át a gyerekvállalás útvesztőin. Megnevettet, őszintén beszél.

(Feltétlenül érdemes a férfiakat is megpuhítani, hogy ha sikerül eljutnotok moziba, vagy majd hozzájutni DVD-n – megnézzék a filmet – mert bár az én tesztalanyom is húzódozott, végül nagyon tetszett neki.)

Értékelés: 10/10 (Férjem szerint: 9/10)

Center

A legszebb dolog – forgalmazó: Odeon