A mi meséink, avagy Chagall beájulna

Címkék: Vakmacska, gyerekrajz

Ezekhez a képekhez most írhatnék ütős és megható szöveget, nem volna nagyon nehéz, tekintve hogy a kis alkotók egy nagy része olyan helyeken él, ahonnét te, nyájas olvasó, meg én is visítva menekülnénk. De azt hiszem, ezek a képek akkor is fantasztikusak és gyönyörűek lennének, ha semmit sem tudnánk arról, kik készítették őket.

szólj hozzá: A mi meséink - gyerekrajzok

A belvárosi Petőfi Sándor utcai FUGA központ adott helyet először a berettyóújfalui központú Igazgyöngy Alapítvány és művészeti iskola (bátran mondhatjuk, tehetséggondozó műhely) növendékei által készített képeknek, amelyeknek közösen elmondott-felolvasott mesék adták a témáját. A gyerekek közül sokan élnek mélyszegénységben, az alapítvány nemcsak abban segít, hogy ezek a színes-beszédes képek elkészüljenek, hanem hogy az ifjú alkotóknak legyen cipője, ebédje, legyen fűtés a házukban, vagy betegen eljuthassanak a kórházba, kiválthassák a gyógyszereket.

A csodához elsősorban kellett valaki, aki nem azt látta ezekben a gyerekekben, amit általában az átlagember szokott, hanem valamiféle varázslattal kicsalogatta belőlük a színeket és álmokat.  Meg a reményt, hogy felnőve nem szürkül-sötétül el talán körülöttük teljesen az élet.

A képeket most a Budapest Esély Nonprofit Kft. (1084 Budapest Őr utca 5-7.) termében lehet megtekinteni, a kiállítás november 4-től  látható az eddigi információk szerint egész hónapban. A festmények NAGYOK, tehát élőben még ütősebbek, és alattuk a feliratokon szerepel az a meserészlet is, amelyről a kép készült. Gyereket is érdemes vinni – az enyémnek nagyon tetszett.

Vakmacska

0
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Bezzeganya

Egy hely, ahol a terhesség és a gyereknevelés nem rózsaszín vattacukor. A blogot az olvasók írják, Tünde és Vakmacska szerkeszt. Posztokat a bezzeganya@bezzeganya.hu címre várunk.

Hirdetés

Legfrissebb kommentek

Hirdetés

Facebook

Olvasóink

karatedog Török Gábor Mükgór setalosas Bódi Tamás Tünde baudolinA kisemberke banyácska sofian szövetszöcske januar jasmine nyina Fly on the windscreen zolnaid Crysa Virgili pöttön veszti korallka kancellar mspoppy Mag zskoncz

Címkefelhő

56 pizsama, abortusz, acsevi, advent, adventi kalendárium, adó, adózás, Afrika, ajándék, ajánló, alkohol, alkotmány, allergia, Almajemima, alvás, AMK, anya, anya kedvence, anyanapló, anyaság, anyatej, anyós, apa, autó, babagyár, babanapló, baudolinA, betegség, Bicse, Brumibaby, buli, bébinapló, bölcsinapló, bölcsőde, büntetés, Center, Citabella, Cozumel, Crysa, család, családi pótlék, csecsemő, Csilla, császármetszés, Deborah, depresszió, dietetikus, dohányzás, Donna, drlucifer, Edina, egészség, egészségügy, erőszak, etetés, Facebook, Fakirma, farsang, felmérés, fogamzásgátlás, fogyinapló, fogyókúra, félelem, férfi, férfiak, főzés, Gambia, gasztro, Geréb Ágnes, gondolatok, gyed, gyerek, gyereknevelés, gyermekvállalás, gyermekágy, gyes, gyilkosság, gyász, halál, hasznos, heti kérdés, hiszti, hogyan mondtam el?, hogyvolt, házasság, hétvége, hír, húsvét, Ikeranya, ikrek, Ildikó, Imi, Iminapló, irodalom, iskola, iskolakezdés, Jasmine, jog, Juditty, juszasz, játszótér, játék, játékteszt, jótékonyság, kapcsolat, karácsony, kertedi, kismama, Kiss Noémi, kiállítás, koraszülés, koraszülött, kreatív, kultúra, kutatás, kutya, két csík, kórház, kórházteszt, költészet, könyv, könyvajánló, köznevelés, külföld, Lala, Lapis Lazuli, lapszemle, leszbikus, lombiknapló, Lujzanapló, macska, macskaszem, magzat, meddőség, megismerkedés, Meni, mese, Mesernyő, Mikulás, Mirca, Mit tenne a Bezzeganya?, mosható pelenka, MsPoppy, MTI, munka, Másutt, nagymama, nevelés, nyina, Nyina, nyár, , nőgyógyász, nők, OGYEI, oktatás, oltás, olvasó, orvos, otthon szülés, ovinapló, Pearl.79, Pilár, politika, pozitív, programajánló, Prozi, pályázat, párkapcsolat, pénz, reblog, recept, Rohtah, Rosa Rugosa, rotarix, rák, rövidhír, segítség, sorozatgyilkosok, sulinapló, szabályozás, szerelem, szex, Sziget2011, szilveszter, szolgálati közlemény, szoptatás, születés, születésnap, szülés, szüléstörténet, szülő, sütemény, tanulás, Temptation, Teofil, terhesnapló, terhesség, terhesség hétről hétre, terhességi teszt, testvér, teszt, tinédzser, tippek, táplálkozás, tél, történelem, törvény, Tünde, ultrahang, utazás, Vakmacska, Veg, vers, vicces, videó, Villával a világ körül, Virgili, vizsgálat, vásárlás, yzzma, zene, Zsuzsi főz, Írország, állat, állatkert, életmód, óvoda, újszülött, ünnep, Őrjöngő Farkas, ősz

HTML