A német állami televízió, a ZDF gyermekeknek is készít híradót Logo címmel, és az aktuális adásban a magyar kormány vitatott lépéseivel foglalkoznak. Tudósítanak az alaptörvény elleni tüntetésről, és látványos infografikával mutatják be, hogyan gyűri maga alá a jogrendszert és a médiát a kormánypárt. A híradós tudósítás először szépen összevágja az Operaházban tartott ünnepség és a kint ácsorgó tüntető tömeg képeit, el is magyarázva, mit lehet látni a képeken. Ha esetleg a kiskorúnak ez még nem lenne elég világos, következik a rajzfilm.

A szöveges részben még néhány cikk foglalkozik a témával, pl. az a három oldalra tördelt kis szösszenet, ami szerint „az újságíróknak hagyni kell, hogy félelem nélkül végezhessék munkájukat”.  Ennek a cikknek a bevezetője szintén direkt Magyarországgal kapcsolatban hozza fel a témát: „Journalisten sollen frei berichten dürfen - auch in Ungarn.” (kb. „az újságírónak szabadon kell tudósítania, még Magyarországon is”). Mit mondjak, hízelgő – főleg hogy már a gyerekeknek szánt adásba is fontosnak ítélték betenni.

Boldogult ifjúkoromban emlékszem, a németeknél nagyobb cimboráink nem nagyon akadtak külhonban (talán még a lengyelek voltak említésre méltóak): hát igen, kiengedtük a vasfüggöny mögött senyvedő honfitársakat, mindenfélét gyártottunk, amit ők lelkesen megvettek, cserébe istenítettük az autóikat és a munkastílusukat, a német precizitást, ők meg jókat ittak-mulattak a Balaton  partján, úsztak a tizennyolc fokos vízben is, miközben minket itt a parton is megvett az isten hidege.  A gyerekeknek szánt tévéhíradó tartalma alapján azonban úgy tűnik, repedezik ez a frankó kis országimázsunk arrafelé.

Nem árt tehát megerősíteni külföldi barátainknak és ismerőseinknek, hogy nem, nem bolondultunk meg testületileg, nem, nem mi ordítozzuk a fa alatt, hogy „NYUSZIKA CSESZD MEG A ROHADT LÉTRÁDAT.”  Az osztály hülyéjének szerepe elég hálátlan szerep, főleg hosszú távon, tudjátok, ő az, akinek senki sem akar a padtársa lenni, akinek senki se megy el a szülinapi partijára, pálpusztait csempésznek a táskájába és orvul a pulóvere hátuljára ragasztják: „IDIÓTA”. Hát kell ez nekünk?

Vakmacska