anyaság Facebook

Emlékszem, hogy amikor még nem is játszottam a gondolattal, hogy egyszer majd én is életet adok valakinek, már akkor nagyon sokszor elgondolkoztam azon, hogy manapság miért kell ennyire hivalkodni azzal, hogy " ANYA vagyok"? Mintha ez egy rejtett üzenet lenne azon nők számára, akik bármilyen okból kifolyólag nem vállalnak, vagy vállalhatnak gyermeket.

Miért divat ma a várandósság idején készült, "pocaklakós", "első büfi", "első pelus", "első fogacskám", "második fogacskám", "harmadik fogacskám"...képeket megosztani mindenféle közösségi oldalon? Ráadásul a többség még csak le sem tiltja, hogy kizárólag csak az ismerősei láthassák, hanem ha mondjuk XY pedofil lényecske arra jár, akkor kedvére gyönyörködhet a kisgyerek képeiben. És vajon mit szól majd az adott gyermek ahhoz, hogy annak idején a pucér képei elárasztották a netet?

Vagy akkora ez már természetes lesz, mint az is, hogy egy szoptatós kismama a repülőtéren lazán előveszi a férjem mellett ülve a mellét, hogy megetesse a babáját, és az uram lenne a bunkó, tahó ősember, ha megemlítené, hogy tán ennyire már nem kéne kitárulkozni, talán éppen félre is lehetne vonulni, mert igenis ő is elvárhatja a tiszteletet, igaz nem anya, "csak" apa, de ha még az se lenne, akkor tiszteljék meg benne a férfit, de ha azt sem, akkor az embert, akinek tegyük fel nem ez a természetes viselkedés.

Tisztelje, tiszteljem mindenki másságát, de ha el merem mondani a véleményem egy kismama klubban, akkor megkapom a prűd bélyeget. Tényleg én vagyok prűd, és tényleg az a természetes, hogy egy nőnek az élete legintimebb pillanatait igenis meg kell osztani a nagyközönséggel, mert ez a "trendi"? Annak idején az ismert emberek, művészek sem adták el ennyire magukat, talán innen is eredeztethető ez az egész... Hiszen már azon sem csodálkoznék, ha legközelebb egy olyan cikk jönne velem szembe amikor bezárom a postaládámat, hogy Ördög Nóra és Nánási Pál Mucikája, vagy mi a neve (elnézést, elfelejtettem) milyen pózban fogant meg.

Pedig nem nézek tévét, nem veszek bulvármagazinokat, nem írom be Google-ba az adott hölgy nevét, mégis tudom, mert a képembe dobják, hogy ő bizony anyuka lett. Remek, örülünk neki, sok egészséget kívánunk mindkettőjüknek, sőt még apukának is, de miért nem lehet ennyivel letudni? És most csak kiragadtam valakiket a sztárvilág csillagocskái közül.De talán az ilyen és hozzájuk hasonló embereknek köszönhető ez a magamutogatási mizéria.

És talán tényleg bennem van a hiba és nekem is rohannom kellett volna egy fotóművészhez, amikor a kisbabánk egyhetes volt, hogy feltöltsem a képeit a Facebookra.Talán nekem is el kéne bőgnöm magam azoktól a hatásvadász képekkel tarkított szövegektől, melyekben leírják, hogy egy anya 24 órában anya, és mennyi mindent megtesz a gyermekéért? Mintha ez valami újdonság lenne... Én ezt valahogy természetesnek élem meg. Főleg a mai korban, amikor minden a nemesebbik felünk alá van tolva miért hangoztatják, hogy hűűűű, de nagyon tisztelj engem, mert én ANYA vagyok. ÉS?

Nem te vállaltad? Majd ha 30 év múlva sikerül egy olyan gyermeket felnevelni, aki ha nem is hasznára, de ellene sem van a társadalomnak, akkor azt mondom, hogy rendben, Anya vagy, de mint tudjuk, a gyermek formálható, és ahhoz, hogy valaki "jó" emberré váljon, nagyban hozzájárulnak a személyiségjegyek is, amiket nem feltétlenül a szülő alakít ki.

Tudom, hogy most sokan utálnak, főleg azok az anyukák, akik nagyjából 200 képet töltenek fel különböző közösségi oldalakra a csemetéjükről és azt mondják, hogy nem kell nézni, ha nem tetszik. Nem is nézem, mert már rég töröltem magam minden ilyen jellegű helyről, egyik barátnőm említette a napokban, hogy a volt csoporttársa a múlt héten szült és jaj, de cuki a kislánya, meg lehet nézni Facebookon. Engem TÉNYLEG érdekel, hogy minek köszönhetjük, hogy manapság divat lett az anyasággal kérkedni?

Aláírom, hogy nem könnyű, de ki mondta, hogy az lesz? Azt is értem én, hogy attól színesebb a világ, hogy mindenki másképp gondolkodik, másképp él meg dolgokat, de akkor sem értem, hogy mi ez a tömegjelenség, amit egy férfi ismerősöm egész egyszerűen "fészbúkanyucik"- ként emleget. És mit szóljanak például dédanyáink, akiknek nem állt a rendelkezésükre annyi segítség, mint nekünk, és valahogy mégis felneveltek minket.

Nagymamám egyedül maradt négy lánnyal. Sokszor elszégyellem magam, amikor éjjel fáradtan emelem fel a kisbabánkat etetésre, hogy érdekes a mama soha nem panaszkodott vagy kérkedett azzal, hogy ő mindezt egyedül csinálta végig. Igaz az ő korában még nem volt internet, facebook, insta, stb. Szerencsére...

KáVé

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?