Észak-Németországban lakunk egy éve. Lányom 10 éves, biciklivel jár iskolába. Egy nap egy megrázó esemény történt az iskolában, zaklatottan, sírva indult haza. A ház előtt át akart jönni az úton, de rosszul mérte fel a közeledő autó sebességét, az pedig elkapta a bicikli hátsó kerekét. A balesetet nem láttam, de az autó betört szélvédőjét igen, egy bukósisak alakú mélyedéssel.

'Father and son learning to ride a bike!' photo (c) 2013, dadblunders - license: http://creativecommons.org/licenses/by/2.0/

Hozzánk a szomszéd csöngetett be, láttam az arcán, hogy baj van. Kiabált, hogy fussak, és még utánam kiáltott, hogy „még él!”. Az úton feküdt, szolidan folyt belőle a vér, kiabált, fel akart állni, de persze nem hagyták, mert nem lehetett tudni, hogy mennyire sérült. A bal felkarja a duplájára dagadt, de rövidebb lett, mint volt, mert a csont eltört, a darabok pedig összecsúsztak. A mentők hamar kiértek, összecsúsztattak alatta egy hordágyat, azzal helyezték át egy felfújható ágyra, azon tolták be a mentőautóba. A férjem kihozott nekem néhány dolgot (cipő, telefon, papírzsepi – ez a szomszéd ötlete volt), de nem jöhetett velünk, mert a kicsikkel is kellett valakinek maradni. Nem tudom, melyikünknek volt nehezebb.

A kórházban vették le róla a bukósisakot, megvizsgálták, hogy sérült-e a koponyája, gerince, van-e agyrázkódása, belső vérzése. Ezután egy háromórás műtét során egy vasdarabbal rögzítették a felkarcsontját, ezt később fogják eltávolítani, nem tudom, mikor. Egy nap után lekerült az intenzívről, egy hét után jöttünk haza. Az idegei is sérültek, még pár hónapos gyógytorna vár rá, reméljük, újra tudja majd mozgatni a csuklóját és az ujjait.

Elég furcsa ez a vakáció, ami itt amúgy is csak hat hét, hát, ez most nagyon nem úgy alakult, ahogy terveztük. Ezt a posztot azért írtam, hogy senki nem felejtse el: balesetek mindenkivel történhetnek, a bukósisak, biztonsági öv, gyerekülés életet menthet!

ErikaViking

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?