Új szomszédok költöztek az első emeletre. Pont boltba mentem, mikor láttam, hogy hurcolják az ingóságokat. Először csak a csajt láttam, azt gondoltam ránézésre, hogy leszbikus, de aztán láttam, hogy megfogja a pasija kezét. Kifejezetten szimpatikus harmincas pár. És aztán megláttam a kiskutyájukat. Pitbull. Hú, azanyját. De nem, mint kiderült azóta, nagyon egy nyugodt dög, nem szarik a játszótér mellé, és az ugatását sem hallani soha (ellenben a harmadik emeleti kis maréknyi görccsel.)

Másnap csöngetnek. Kinézek a kukucsálón, látom, az új hölgyemény. Na, mondom, ezek nem szaroznak, bemutatkoznak, mint az amerikai filmekben. Már lelki szemeim előtt láttam, ahogy kedvesen bemutatkozunk, beinvitálom egy kávéra, jót beszélgetünk, és azt is megosztom újdonsült barátnémmel, ami akkor még nem látszott, hogy babát várok.  Ezen gondolatokon felbuzdulva széles mosollyal nyitottam ajtót. “Szia, nyitva hagynád a kaput, hogy feljöhessenek a tetőre a munkások? Van egy kémény, ami használaton kívül van, megcsinálják nekünk.” Oooo, oké, persze. Majd visszafordul: “Ja, amúgy nektek nem okoz ez gondot, nem kell a kémény, ugye? Mondjuk mindegy, a közös képviselő engedélyezte már, csak gondoltam, megkérdezem.” Ja, nem, mincs rá szükség. “Oké, köszi.”

Délután hangos robajjal feldübörögtek a tetőre a munkások és egy hétig csinálták a kéményt. Mi, a csóri negyedik emeletisek pedig tűrtük, mert hát van ilyen.

Terhességem első hónapjai nem teltek túl kellemesen. Fáradt voltam nagyon, éjszaka mégis szarul aludtam. Éppen ezért minden nap délig-egyig aludtam. Milyen jó is volt! Aztán úgy egy héttel a kéményes eset után egyik reggel édesen alszom, és emlékszem, azt álmodtam, hogy a párom vet egy új fúrót, és azt mutatja, hogyan működik. Aztán egyszer csak rájöttem, hogy ez nem álom, tényleg fúrnak, a csillár is beleremeg. Kiszakadtam hát a negédes alvásból és felültem. Hallgatózom, És akkor megint hallom. Ránézek az órára. Reggel fél hét. Mi a picsa??? Abbamaradt. Visszafeküdtem, nincs az az isten, hogy én már ilyenkor felkeljek. És aztán megint. Vettem egy mély levegőt, és a fejemre szorítottam a párnát. De nem segített (még levegőt sem nagyon kaptam). Hát nem maradt abba a zaj. Felkeltem, kimentem a fürdőbe, belenéztem a tükörbe, anyáztam egy sort és felhívtam a páromat. Jól kidühöngtem magma, a párom meg azzal nyugtatgatott, hogy úgyis befejezik biztos pár nap múlva. De nem így lett.

Kedves felújító szomszédaink nagy bosszúságot okoztak a terhességem alatt. Reggel 6-7-től este 7-ig fúrtak, kopácsoltak, döngöltek, fűrészeltek, véstek, szóval elég széles skálán mozgott a zajszint. Mindezt tárt ajtók mellett, mert ugye a munkások ki-be járkáltak, és ha ez nem lett volna elég, a drága munkások előszeretettel ordítoztak és vihogtak a lépcsőházban, amely csodálatos akusztikával bír. Volt, hogy tartottak pár nap szünetet, maximum egy hetet, de aztán újraindult az ámokfutás. Berágtam, megkerestem a házirendet. Amiben benne is vagyon, hogy zajos munkálatokat reggel 8-tól este 6-ig végezhetnek csak. Hurrá! Délig így sem alhatok, de azért mégsem fél 7-kor kell kelni. Szóval kiírtunk egy közleményt, felhívva a felújító lakótársaink figyelmét, hogy legyenek szívesek betartani a házirendet. Ezek után be is tartották.

Egyik nap ismét kudarcba fulladt a délig tervezett alvás, dühöngve elkészülődtem hát, és útnak indultam a boltba. Ekkor már rendes pocakos voltam, egy hónap volt csak hátra. Hazaérve mászok fel a lépcsőn (lift hiánya lévén), és a kulcsomat kutattam. Épp időben találtam meg, mert ha csak egy másodperccel is tovább matatok, akkor felnyársaltam volna magam. A derék emberek a lépcsőfordulóba rakták a hegyes végű vasakat úgy, hogy azok teljesen kiálltak. Na, ekkor elöntötte az agyamat a szar. Az ajtó kivételesen zárva volt. Bekopogtam. Na, jó, legyünk reálisak, dörömböltem. A munkások voltak csak ott. Szóltam, hogy lesznek szívesek jobban odafigyelni, mit hova raknak, mert majdnem felnyársaltam magam. Elnézést kértek és odébb rakták. Valamint megkérdeztem, hogy mikor ér haza a tulaj. Megkaptam az információt, hogy este, és akkor be is kopogtam. Elmondtam neki, mi történt aznap, és azt is megkérdeztem, meddig fog ez még tartan, mert a fiam egy hónap múlva megszületik, és szeretném nyugodt környezetbe hazahozni méhem édes gyümölcsét. Ooooh, addigra bőven befejezik az egészet!

Nos, a kisfiam 11 hónapos, és nem sok minden változott. Szoktak szünetet tartani, most már többet, mint régebben, van, hogy egy teljes hónapig csend van és nyugalom. De így is sok bosszúságot okoz. Sokszor erre ébred a fiam 8-kor vagy 7.45-kor, mert ugye az már majdnem 8. Egyébként 9-ig szokott aludni. És napi egyszer alszik csak 1 körül, de az is sokszor meghiúsul a zaj miatt. Mondanom sem kell, milyen terhes tud lenni egy olyan nap, amikor nyűgös a kölyök, mert nem tudott eleget aludni.

Nem vagyok egy hisztérika, de azért már a faszom kivan. Mi egy nyár alatt a szüleimmel kibővítettük a családi házat, rendes építkezés folyt. Ezek másfél éve újítgatják az 50 négyzetméteres lakást. És persze lehetnék toleránsabb, de ha a fiamról van szó, akkor nincs kecmec. Az meg a másik, hogy ők reggeltől estig dolgoznak, szart se tudnak arról, hogy milyen zajok vannak itt napközben. Szóval aki azzal jön, hogy nekik sem kényelmes ez, értsem meg, blablabla, azokkal szívesen cserélek lakást!

chopsuey

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?